2011. január 10., hétfő

Gyógyuljmeg Sál Lilinek

Szegény Lilit jól elkapta valószínűleg ugyanaz a vírus, ami velem is végzett. Én megúsztam láz nélkül egy majdnem-arcüregy gyulladással és sok átalvatlan éjszakával (t.i. nem kaptam levegőt az orromon napokon át akármit csináltam is vele), de Lilinek szombat este kétszer is 40 fok fölé ment a láza. Már majdnem kihívtam az ügyeletet is, de aztán végül szerencsére lement neki 39 alá, így csak hipotézis maradt az (figyelembe véve eddigi tapasztalataimat a gyermek egészségüggyel) a rosszindulatú, ámde realisztikus feltételezésem, hogy egy jót veszekszem majd a telefon másik végén lévő hölggyel, hogy márpedig azonnal küldjön egy orvost és én nem viszem sehova éjszaka az ötéves gyereket. Nem bánom, hogy nem kellett ilyen módon levezetnem a feszültséget.

Ennek örömére, hogy nagyrészt megmaradt mindenki, gondoltam felvidítom Lilit és horgolok neki egy szép, színes Gyógyuljmeg Sálat amíg itthon tengetem maradék időmet őt ápolgatva. A fonalak Angliából vannak (Lili számára már csak emiatt is különleges a sál), ahol vettem magamnak egy horgolós magazint sok szép mintával, amik közül egyet sem horgoltam még meg annak ellenére, hogy például van benne egy horgolás minta színes nyári sapkához is ami nagyon tetszik. Lévén, hogy ez nem időszerű a -10 fokos hőségben, inkább sál lett belőle, az legalább egyszerű és meleg.

Egy szó mint száz, a magazinhoz ajándékba színes fonalat is adtak, és ezeket most szépen felhasználtam. Nagyon szép, fényes pamut fonal és selymes a tapintása is, úgyhogy amikor kész lett, Lili boldogan birtokba vette, és a nyakába tekertette velem, hiszen ez tulajdonképpen már egy Övá sál. Ez utóbbiban ne is próbáljatok meg értelmet keresni, bár mostanában egy Övá nevű csíkos bandzsa szörnyet szokott rajzolni, ami szerintem véletlenül, Apple helyett lett Övá, ugyanis ezt tudta leírni nagy hirtelenjében, amikor próbálta laptopokat rajzolni (miről álmodozik a gyerek ugye: Apple iPhone-ról és Dell laptopról). Lényegében már mindegy, minden esetre Övá családtaggá vált a maga gyermeki módján, és minden ami Övá, az nagyon jó és nagyon szeretnivaló Lili számára (szóval a sál 'rules' lett). Szerintem ezzel alszik ma éjjel az én kis beteg, de immár boldoggá tett Manóm :)

2011. január 8., szombat

Fogyiblog 1/12 - Update 1-es Epreske

Úgylátszik a 2011-es év a nagy elhatározások éve számomra, mert nem csak azt határoztam el, hogy spórolni fogok (ami azóta is egész jól megy, főleg hogy most négy napig betegen itthon voltam, így még boltba sem én jártam), hanem azt is, hogy életmódot váltok.. megint.. végleg!

És hogy nyomatékot is adjak a döntésemnek, nem félek őszintén leírni hogy haladok, és főleg hogy honnan indultam. Már csak azért is, mert kizárólag a saját hibámból kerültem oda, ahol most vagyok. Egyszer ugyanis már sikerült lefogynom és egészségesen élnem, étkeznem, mozognom, mégis valahogy kisíklottak a dolgok a kezeim közül és egy idő után megint csak "leszartam" az egészet. Mindenféle kifogást kerestem és találtam. Sajnos mivel az egész dolog agyban dől el, ezért mindig az elhatározás és az a része a legnehezebb, hogy megpróbáljam megváltoztatni az alapvető gondolkodásmódomat. Ezt pedig nem könnyű, főleg ha valakinek világ életében problémái voltak a súlyával.

Lassan, de biztosan eljutottam a 72,2 kg-os súlyig az elmúlt 3 év alatt. Szerencsére ez még mindig nem közelíti meg azt a vágósúlyt, amit a terhességem után értem el, de azért szégyen, főleg hogy voltam 58 kg is három évvel ezelőtt és nem kellett volna csinálnom semmi mást, mint tartanom magamat az életmódhoz, és módjával zabálni! De neeeem... akkor, valahogy mintha csak addig érdekelt volna az egész, amíg elértem a célomat, utána már nem motivált semmi. Pedig mostmár tudom, hogy elég nagy motiváció vékonynak maradni. Akárhányszor kinyitom a szekrényt és meglátom például azt a 38-as méretű szoknyát amit Ákostól kaptam (nagyon elegáns, gyöngyök vannak az elején és gyapjúból van), a sírás kerülget, mert még a fenekemre sem jön fel, nemhogy összezippzározzam magamon.

Nem csak a súlyomat, de a különböző méreteimet is lemértem pár nappal ezelőtt (január 2-án döntöttem el, hogy változtatok), hogy legyen mihez hasonlítani. Minden hónap elején méreckedni fogok, de megfogadtam, hogy hónap közben nem állok a mérlegre, mert csak begolyózok tőle. Régebben minden nap, vagy minden másnap ráálltam a mérlegre, és ha egy kilóval többet mutatott (mert mondjuk megjött, vagy többet ittam aznap), akkor teljesen kétségbeestem tőle, teljesen fölöslegesen.

Kisebb célokat tűztem ki magam elé. Az első célom az, hogy beleférjek abba a barna csíkos nadrágomba amit két hónapja vettem azzal a céllal, hogy majd belefogyok (ez kb. csak egy fél mérettel kisebb).


Az első pár napban arra próbáltam koncentrálni hogy csak UD1-es és UD2-es ételeket egyek, vittem magammal a munkahelyemre Korpovit kekszet (ez UD2-es), és amikor nagyon kívántam az édességeket akkor inkább ettem helyettük egy narancsot, vagy egy kocka diétás csokit.
Arra is próbáltam figyelni hogy egy kicsit kisebb adagokat egyek, amit mész szívem szerint rápakolnék a tányérra, azt már ne tegyem oda. És hogy például ha eszek egy meleg ételt utána már nem eszek gyümölcsöt, hanem inkább később, ha éhesnek érzem magamat, akkor eszek külön gyümölcsöt.

Aztán már elkezdtem arra is figyelni az utóbbi pár napban, hogy az időpontokat is betartsam, ami nagyrészt sikerült is (persze pont ma nem, mert fél négykor ebédeltem barnarízst ami UD2-es), legalább is elkönyvelhetek néhány komoly sikerélményt is. Talán butaságnak hangzik, de számomra sikerélmény, hogy megálltam azt, hogy ne egyem meg tegnap azt a kaját amit Lili meghagyott, helyette kiöntöttem a wc-be. Korábban nem egyszer volt, hogy beleettem, mint egy igazi konyhamalac, persze főleg ha nem látta senki, hogy megeszem.

Megálltam azt is, hogy szerdán reggel a pékség  felé vegyem az irányt az orvosi rendelő után (mivel lebetegedtem), helyette a boltba mentem és almát vettem magamnak, illetve diétás kekszet (találtam egy kekszet, az a neve hogy Gullón, és kukoricalisztből, édesítőszerrel készül, szóval szerintem UD2-es).

Az utána lévő három napra nemigen emlékszem, mert leginkább csak rosszul voltam, szenvedtem és azért küzdöttem, hogy ne kapjak arcüreg gyulladást, szóval enni is csak hébe hóba ettem, és akkor is keveset. Viszont betartottam, hogy csak UD1-es és 2-es kódú ételeket. Lehet, hogy ettem UD2-es kekszet délután, mert adott esetben nem is kívántam mást, de nem ettem sem chipsből, sem ropiból, sem egyébből, ami nem fér bele az étrendbe. Ezért most nagyon büszke vagyok magamra, mert talán sikerült agyban is eljutnom oda, hogy egy betegség nem lehet kifogás arra, hogy szarul egyek.

Ma ettem először rendes kaját: UD1-es rántott husit (UD1-es liszttel, tojással, és zabkorpával paníroztam és sütőben sütöttem meg), barna rízzsel és káposzta salátával.

Persze a cél az, hogy naponta 5 alkalommal egyek kisebb adagokat. Ez régen is bevált és úgy fogytam, hogy egy pillanatra sem voltam igazán éhes.

Annak örömére, hogy ma már nem vagyok a halálomon, nekiálltam sütni is, és kiötöltem egy UD1-es pite receptet:

UD1-es Epreske

Hozzávalók:

- 30 dkg UD1-es liszt (én 25 dkg UD1-es liszthez adtam 5 dkg teljes kiőrlésű rozslisztet)
- 1 tojás
- 15 dkg margarin (megolvasztva)
- Folyékony édesítőszer (kb. egy evőkanálnyi)
- 1 csomag sütőpor
- 3-4 evőkanál tejföl
- 1 csipet tengeri só
- Bármilyen gyümölcs, én most epret vettem ki a mélyhűtőből, ezért is lett epreske

Elkészítése nagyon egyszerű: Össze kell gyúrni minden hozzávalót (értelemszerűen kivéve a gyümölcsöt), ketté osztani a tésztát. Az egyik felét ki kell nyújtani vékonyra és egy sütőpapírral bélelt tepsibe kell lapogatni. Erre jön a gyümölcs, amiből ki kell nyomkodni a levet alaposan, majd a tetejére kell helyezni a maradék tésztát úgy, hogy jól kilapítjuk gyúródeszkán, csíkokra vágjuk és a csíkokat tesszük rá a tetejére (ahogy az igazi piténél). Ezt pedig körülbelül 20-30 perc alatt készre sütjük előmelegített sütőben kisebb-közepes lángon (bár az eredeti pitére is azt írja a recept hogy 220 fok, szerintem ez túl magas hőfok).

A fenti mennyiségből 8 nagyobb szelet jött ki. Egy ilyen szelet bőven elég tízórainak, vagy uzsonnának.

2011. január 1., szombat

Bolondologos Szilveszter

Alapjában véve nem mondanám hogy unalmasan, vagy 'nem jól' telt a Szilveszter, bár nem is mentünk el sehova bulizni, hogy nagyon szétcsúszva hazavánszorogjunk a -10 fokos hajnalban.

Elmentünk viszont moziba és megnéztük a Tron-t 3D-ben. Az egész érdekesen kezdődött, mert a biztonság kedvéért két nappal korábban foglaltam le a jegyeket, mivel fogalmam sem volt hányan mehetnek moziba Szilveszter délutánján. 16:30-kor játszották körülbelül a létező legutolsó filmet aznap. Azt gondoltam lesz néhány ember, de arra nem számítottam, hogy amikor odamegyünk, akkor fullasztó tömeg fogad a pénztáraknál. Előttünk egy szép magyar családka álldogált. Nem értettem, hogy a negyvenöt körüli pasi miért simogatja az idős anyukáját olyan erotikus kisugárzással... aztán amikor oldalra fordította a fejét a nő rájöttem, hogy a borzalmas hálószerűre tupírozott majdnem-fehér szőke néni haj tulajdonosa egy szintén negyven körüli nő. Megnyugvással nyugtáztam, hogy ez egy házaspár.

Körülbelül 5 perc késéssel beengedtek minket a terembe, mindenki elfoglalta nagy nehezen a helyét. Szerencsére olyan sorba ültünk, ahol mögöttünk nem volt szék, így a csekély méretű 10 centi vastag pufi kabátomat rá tudtam akasztani a saját székemre anélkül, hogy bárkit megöltem volna vele.

Nos, a film.. hát... sok narancssárga csík, meg sok fehér csík, aztán a csíkok keresztezik egymást, és csíkok harcolnak csíkokkal, karikákat dobálnak egymáshoz és végül nyernek a fehér csíkok meg fehér körök, természetesen a végén happy end. A story nem nagy szám, a tudományos alapja elég hiányos (oké hogy fiction, de science fiction, szóval lehetne hihetőbb is a dolog), a 3D-ről nem tudtam eldönteni hogy zavar-e, vagy szimplán csak semmilyen. De azért örülök, hogy elmentünk megnézni, mert legalább ehettünk nachost.

Hazafelé menet megállapítottuk, hogy a kabátom márkája Gusta, ezért én vagyok Guszta. Lan Guszta... Bim Boo után szabadon.

Annak érdekében hogy csinálhassak Guacamole-t, amihez már csak a koriander hiányzott (amit egyetlen boltban sem lehetett kapni aznap délelőtt természetesen, valahogy hiánycikk lett), hazafelé menet bementünk a sarkon lévő kisboltba. Fontos részlet, hogy ebben a boltban soha nincs semmi, ami nekem kell, nem árulnak friss pékárút és friss tejet sem. Az eladó nő már félrészegen üldögélt egy üdítős tároló rekeszen, majd amikor elmondtam hogy hát én tulajdonképpen csak koriandert szeretnék vásárolni és van-e nekik esetleg, jól leplezve ledöbbenését (tulajdonképpen mi a francért kell nekem pont koriander pont Szilveszter estére?) átnézték a fűszereket és találtak, 80 Ft-ért. Megkérdezte mihez lesz, és amikor mondtam hogy egy avokádós krémhez, akkor láttam az arcán a megkönnyebbülést, hogy legalább nem bombát fogok belőle gyártani és nem is elszívni akarom. Azért gyorsan hozzátettem, hogy nem lehetett sehol kapni.

A Guacamole amúgy jól sikerült, bár Ákosnak nem ízlett, úgyhogy most két napig Guacamole-t eszek különböző ízű Nachos-szal, chipsekkel és pirítóssal, hogy egy kicsit változatos is legyen.

A tévéműsor természetesen a szokásos borzalom volt idén is, az RTL Klubon főműsoridőben Bud Spencer filmet adtak, amit el sem hinnék ha nem edződtem volna már hozzá, hogy minden karácsonykor és Szilveszterkor meg kell néznem a Reszkessetek betörőket és legalább 2-3 Bud Spencer filmet (bár idén beújítottak a Beethoven 6 részével, amit egymás után leadtak. Szerintem karácsony körül megnő az ismeretterjesztő csatornák nézettsége), úgyhogy ennek örömére a VIVA TV Chart Show-t "néztük" - vagyis hallgattuk, ahol az év legjobb 100 dalát adták le. Szerencsére Varga Viktor és Falusi Mariann karácsonyi csoda-klippje nem az első lett (már csak emiatt jobb lesz a 2011-es évem).

Lencsét nem ettünk, viszont különböző chipsekből annyit, hogy tulajdonképpen már ránézni sem bírtam éjfél körül. Pakolgattunk kártyákat is, és amikor már a végső stádium közelébe kerültem, akkor az újonnan szerzett 100 db 5 mm-es színes dobókockámból építettem egy piramist, amihez még felvezető út is készült.



Amúgy a jägerhez adtak egy kis táskát ajándékba, ami jó lesz a kártyáimnak, mert pont belefér két pakli.

Hogy melyik klipp lett az év klippje arra nem emlékszem már, de a szilveszter így lájtosan öregesen jó volt, fél kettőkor elvonultunk aludni és már az sem zavart, hogy hangosan buliznak körülöttünk a szomszédok, úgy aludtam fél tízig, hogy ha nem dugult volna be az orrom reggelre, akkor délig fel sem kelek.

Most jól esne még egy hét szabadság :)