2012. augusztus 26., vasárnap

Nap nap után Nap

Szerencsére naptevékenységben nincs hiány, főleg h-alfában. Igyekszem minél gyakrabban belenézni a távcsőbe és Napot - is - észlelni, még ha esetleg kevesebb időm is van arra, hogy kidolgozzam, és feltöltsem ide az észleléseimet.

Ez a rettentő kánikula sem tett jót sem az aktivitásomnak, sem egyebeknek, gyakorlatilag a nap nagy részében csak vegetáltam. 24-ét leszámítva, amikor minden erőmet lattba véve kimentem Napot videozni.

Először készítettem egy mozaik felvételt a napkorongról. Szépen látszik mennyi aktív terület van a korongon, szépen az egyenlítő mentén elhelyezkedve. Ez nem csak fáklyamezőket jelent, de nagyon sok filamentet és protuberanciát is. A filamentek igencsak megerősödtek az utóbbi hetekben, némelyik egészen vastag felhőzetként lebeg a napkorongon. Szépen látszik a keleti peremhez közel egy erőteljesebb folt is, ami fehér fényben szépen látszott. Előző nap is néztem fehér fényben a Napot, akkor csak néhány apró folt volt látható.

Próbáltam 2x Barlow-val is készíteni felvételeket, hogy lehessen nagyobb mozaikot összerakni, de sajnos ez nem sikerült jól. Részben azért, mert nagyon rövid felvételeket készítettem, részben pedig a beállítások sem voltak ehhez kedvezőek.

Viszont találtam egy nagyon érdekes és hatalmas protuberancia csoportot, amikről úgy gondoltam épp jó célpont lesznek ahhoz, hogy egy - legalább rövidebb - animációt készítsek róluk. Igyekeztem árnyékban ülni és néha helyet cserélni hogy ne csak egy helyről érjen a Nap. Mondanom sem kell, egyre forróbb lett a levegő, főleg hogy 11:59 és 12:57 között készítettem a felvételeket.
A köztes felvételekből kidobtam néhányat minőségi kifogásaim miatt :-) De így is közel 120 db felvétel lett az egy óra alatt.
Nagyon kikészített a meleg, és rengeteg idő volt feldolgozni ezt a sok felvételt, de az eredményt látva mosoly költözött az arcomra és azt mondtam: Igen! Sikerült végre elcsípnem. Nem csak egy protuberancia változik, hanem mind a három! Érdemes az animációt többször is megnézni, mert mindegyik protuberancia szépen láthatóan változik, izgalmas felvétel lett.

 

1 megjegyzés: