2013. április 1., hétfő

Napfotók

Március elején vettem egy Scopium webkamerát. Persze próbálgattam egy ilyet korábban is (ami kölcsönben volt nálam), de azért mégis csak más, ha sajátja van az embernek. A rajzomat kedvelők megnyugatásaképp közlöm, hogy nem áll szándékomban áttérni a vizuális észlelésről a fotózásra, már csak azért sem, mert nagyon szeretek rajzolni, ellenben rühellek képet feldolgozni, viszont szeretném a napészleléseimet - különösképpen h-alfában - kiegészíteni a fotózással is, mivel úgy gondolom ennek amatőr szinten is lehet létjogosultsága azon túl is, hogy mégegy szép "nap", vagy "hold" című képet osszak meg és ejtsek az Internet pöcegödrébe.

Szóval az első adandó alkalommal amikor kisütött a Nap már ki is pakoltam és nem csak h-alfában, hanem continuumban is kipróbáltam a fotózgatást. A légkör nem volt túl jó, az átlátszóságról nem is beszélve, folyamatosan úsztak át a felhők a Nap előtt. Épp ezért viszonylag kevés frame-ből, 2 perces (kb. 1800 frame) felvételekből dolgoztam. Ráadásul a continuum-os felvételemnél folyton beúszott egy felhő (háromszor kezdtem újra), így végül az kb. 800 frame maradt (no meg még amit levágott a program).
Ahhoz képest az eredménnyel viszonylag elégedett vagyok, a kamera máskor is bevethető :-)

Szerettem volna h-alfában még picit protuberanciákat is filmezni, de a légkör szörnyű volt, egyszerűen képtelenség volt élesre állni a távcsővel, így azt feladtam, szebb és tisztább egű napokat várva.

A conitnuumban készült fotómon jól látszik, hogy most beindult a Nap, a jobb felső sarokban látható folt a szabadszemesség határán van, bár nem sikerült szabad szemmel megpillantanom (habár nyilván a légkör sem segített). Kissé még talán a granulák is felsejlenek a képen, bár lehet hogy ez merész kijelentés. A nagy folthoz közel eső csoportosulás valójában szerintem két foltcsoport, különálló számozással. Ez a két foltcsoport is és a peremhez közelebb eső is fáklyamezőbe ágyazva látható.

A hidrogén-alfa felvételt 4 fotó mozaikjából raktam össze. Igyekeztem szépen eldolgozni a különbségeket, bár ez elég nehéz volt. További 4 felvételből készültek a protuberanciák, mivel ezekhez más beállításokat kell használni. A legnagyobb foltok itt is láthatóak, jellegzetes aktív területbe ágyazódva. A h-alfa felvétel aktív területei szépen lekövetik a foltcsoportok helyeit. Filamentből túl sok nem volt most a napkorongon, de az észak-nyugati peremhez közel látható egy érdekes, szabdalt formájú, amely viszonylag nagynak számít. Protuberanciákból hatalmasakat most nem figyeltem meg és a rossz légkör is nagyon megnehezítette a protuberanciák megfigyelését / felvétel készítését.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése