Fogyiblog 1/12 - Update 1-es Epreske

Úgylátszik a 2011-es év a nagy elhatározások éve számomra, mert nem csak azt határoztam el, hogy spórolni fogok (ami azóta is egész jól megy, főleg hogy most négy napig betegen itthon voltam, így még boltba sem én jártam), hanem azt is, hogy életmódot váltok.. megint.. végleg!

És hogy nyomatékot is adjak a döntésemnek, nem félek őszintén leírni hogy haladok, és főleg hogy honnan indultam. Már csak azért is, mert kizárólag a saját hibámból kerültem oda, ahol most vagyok. Egyszer ugyanis már sikerült lefogynom és egészségesen élnem, étkeznem, mozognom, mégis valahogy kisíklottak a dolgok a kezeim közül és egy idő után megint csak "leszartam" az egészet. Mindenféle kifogást kerestem és találtam. Sajnos mivel az egész dolog agyban dől el, ezért mindig az elhatározás és az a része a legnehezebb, hogy megpróbáljam megváltoztatni az alapvető gondolkodásmódomat. Ezt pedig nem könnyű, főleg ha valakinek világ életében problémái voltak a súlyával.

Lassan, de biztosan eljutottam a 72,2 kg-os súlyig az elmúlt 3 év alatt. Szerencsére ez még mindig nem közelíti meg azt a vágósúlyt, amit a terhességem után értem el, de azért szégyen, főleg hogy voltam 58 kg is három évvel ezelőtt és nem kellett volna csinálnom semmi mást, mint tartanom magamat az életmódhoz, és módjával zabálni! De neeeem... akkor, valahogy mintha csak addig érdekelt volna az egész, amíg elértem a célomat, utána már nem motivált semmi. Pedig mostmár tudom, hogy elég nagy motiváció vékonynak maradni. Akárhányszor kinyitom a szekrényt és meglátom például azt a 38-as méretű szoknyát amit Ákostól kaptam (nagyon elegáns, gyöngyök vannak az elején és gyapjúból van), a sírás kerülget, mert még a fenekemre sem jön fel, nemhogy összezippzározzam magamon.

Nem csak a súlyomat, de a különböző méreteimet is lemértem pár nappal ezelőtt (január 2-án döntöttem el, hogy változtatok), hogy legyen mihez hasonlítani. Minden hónap elején méreckedni fogok, de megfogadtam, hogy hónap közben nem állok a mérlegre, mert csak begolyózok tőle. Régebben minden nap, vagy minden másnap ráálltam a mérlegre, és ha egy kilóval többet mutatott (mert mondjuk megjött, vagy többet ittam aznap), akkor teljesen kétségbeestem tőle, teljesen fölöslegesen.

Kisebb célokat tűztem ki magam elé. Az első célom az, hogy beleférjek abba a barna csíkos nadrágomba amit két hónapja vettem azzal a céllal, hogy majd belefogyok (ez kb. csak egy fél mérettel kisebb).

Az első pár napban arra próbáltam koncentrálni hogy csak UD1-es és UD2-es ételeket egyek, vittem magammal a munkahelyemre Korpovit kekszet (ez UD2-es), és amikor nagyon kívántam az édességeket akkor inkább ettem helyettük egy narancsot, vagy egy kocka diétás csokit.

Arra is próbáltam figyelni hogy egy kicsit kisebb adagokat egyek, amit mész szívem szerint rápakolnék a tányérra, azt már ne tegyem oda. És hogy például ha eszek egy meleg ételt utána már nem eszek gyümölcsöt, hanem inkább később, ha éhesnek érzem magamat, akkor eszek külön gyümölcsöt.

Aztán már elkezdtem arra is figyelni az utóbbi pár napban, hogy az időpontokat is betartsam, ami nagyrészt sikerült is (persze pont ma nem, mert fél négykor ebédeltem barnarízst ami UD2-es), legalább is elkönyvelhetek néhány komoly sikerélményt is. Talán butaságnak hangzik, de számomra sikerélmény, hogy megálltam azt, hogy ne egyem meg tegnap azt a kaját amit Lili meghagyott, helyette kiöntöttem a wc-be. Korábban nem egyszer volt, hogy beleettem, mint egy igazi konyhamalac, persze főleg ha nem látta senki, hogy megeszem.

Megálltam azt is, hogy szerdán reggel a pékség  felé vegyem az irányt az orvosi rendelő után (mivel lebetegedtem), helyette a boltba mentem és almát vettem magamnak, illetve diétás kekszet (találtam egy kekszet, az a neve hogy Gullón, és kukoricalisztből, édesítőszerrel készül, szóval szerintem UD2-es).

Az utána lévő három napra nemigen emlékszem, mert leginkább csak rosszul voltam, szenvedtem és azért küzdöttem, hogy ne kapjak arcüreg gyulladást, szóval enni is csak hébe hóba ettem, és akkor is keveset. Viszont betartottam, hogy csak UD1-es és 2-es kódú ételeket. Lehet, hogy ettem UD2-es kekszet délután, mert adott esetben nem is kívántam mást, de nem ettem sem chipsből, sem ropiból, sem egyébből, ami nem fér bele az étrendbe. Ezért most nagyon büszke vagyok magamra, mert talán sikerült agyban is eljutnom oda, hogy egy betegség nem lehet kifogás arra, hogy szarul egyek.

Ma ettem először rendes kaját: UD1-es rántott husit (UD1-es liszttel, tojással, és zabkorpával paníroztam és sütőben sütöttem meg), barna rízzsel és káposzta salátával.

Persze a cél az, hogy naponta 5 alkalommal egyek kisebb adagokat. Ez régen is bevált és úgy fogytam, hogy egy pillanatra sem voltam igazán éhes.

Annak örömére, hogy ma már nem vagyok a halálomon, nekiálltam sütni is, és kiötöltem egy UD1-es pite receptet:

UD1-es Epreske

Hozzávalók:

- 30 dkg UD1-es liszt (én 25 dkg UD1-es liszthez adtam 5 dkg teljes kiőrlésű rozslisztet)
- 1 tojás
- 15 dkg margarin (megolvasztva)
- Folyékony édesítőszer (kb. egy evőkanálnyi)
- 1 csomag sütőpor
- 3-4 evőkanál tejföl
- 1 csipet tengeri só

- Bármilyen gyümölcs, én most epret vettem ki a mélyhűtőből, ezért is lett epreske

Elkészítése nagyon egyszerű: Össze kell gyúrni minden hozzávalót (értelemszerűen kivéve a gyümölcsöt), ketté osztani a tésztát. Az egyik felét ki kell nyújtani vékonyra és egy sütőpapírral bélelt tepsibe kell lapogatni. Erre jön a gyümölcs, amiből ki kell nyomkodni a levet alaposan, majd a tetejére kell helyezni a maradék tésztát úgy, hogy jól kilapítjuk gyúródeszkán, csíkokra vágjuk és a csíkokat tesszük rá a tetejére (ahogy az igazi piténél). Ezt pedig körülbelül 20-30 perc alatt készre sütjük előmelegített sütőben kisebb-közepes lángon (bár az eredeti pitére is azt írja a recept hogy 220 fok, szerintem ez túl magas hőfok).

A fenti mennyiségből 8 nagyobb szelet jött ki. Egy ilyen szelet bőven elég tízórainak, vagy uzsonnának.