2012. július 30., hétfő

Sokasodó kettősök

A cím persze nem azt jelenti, hogy a kettőscsillagok osztódással vagy egyéb módon szaporodnak, csak ha egyszer elkezdek kettősöket észlelni, akkor úgy belendülök, hogy nem bírom abbahagyni. Most különösen jó terület került jól látható helyre: Az Aquila, a Lyra és a Hercules. Különösképp az Aquila az, amely annyira hemzseg a kettősöktől, hogy alig kell elfordítani picit a távcsövet, szinte fokonként belebotlik az ember (lánya) egy újabb kettőscsillagba.

Ismét bebizonyosodott azonban az is, hogy nekem nagyon fontos, hogy előre bejelölgessem legalább azt a térképen, hogy mely kettősök szorosak, tágak, melyek nem észlelhetőek szorosságuk vagy halványságuk folytán. Most is próbálkoztam olyat észlelni amire semmi sem volt még bejelölve és persze most is belefutottam pár olyanba, amely vagy fel sem bontható (0,5") az én távcsövemmel, vagy olyan halvány a B tag (14,5 mg), hogy hiába gúvasztottam a szememet, egy közeli - legfeljebb vizuálisnak nevezhető - kettőst rajzoltam fel a látómező korongjába.

2012.07.14 - UT: 20:00 és 22:00 között készített észlelések leírása:
A használt távcső 130/650 SW (kizárársos alapon :-))

STF 1825 - Bootes
130x, LM=27'

Nagyon szorosnak, 2-2,5" körülinek látszik, egyenlőtlen páros. A fehér, és kb. 7 mg-nek látszik, B is fehér és kb. 10 mg-snek látszik, A-hoz képest kb. 3 mg különbséget érzékelek.

Első pillantásra szegényes a csillagkörnyezet, de elfordított látással feltűnik néhány csillag.

Átlátszóság 4/5, Légkör 4/10.

A WDS adatai szerint A 6,47 mg, míg B 8,42 mg. AB távolsága 4,2". A nagy eltérés - és nehéz bonthatóság talán a rossz légkörnek köszönhető.

Az általam becsült PA 125 fok, míg a katalógus szerinti 154 fok.





STF 1884 - Bootes
130x, LM=27'

Előzőnél kissé egyenletesebbnek tűnő pár, de azonosan szorosnak látszik, 2-2,2". Kb. 1 mg különbséget látok A és B fényessége között. A kb. 7 mg, míg B kb. 8,0-8,5 mg.

Mindkettő tag sárgás színűnek látszik. Az előzőnél határozottabban szétválnak. A légkör javult, már 6/10. Átlátszóság 4/5. A csillagkörnyezet sokkal jellegzetesebb, határozottabb.

Az általam becsült PA 33 fok, a katalógus szerinti érték 55 fok. A katalógus szerint A 6,58 mg, míg B 7,48 mg. A fényességkülönbségre vonatkozó becslésem helyesnek bizonyul. AB távolsága 2,1".





STF 1888 - Bootes


93x, LM=37'

Gyönyörű, arany és topáz színű páros - a B kissé vöröses topáz. Jellegzetes csillagkörnyezet, mintha több tagból állna, néhány halványabb, közeli csillag is megfigyelhető a látómezőben. A Nyugati irányban távolabb lévő csillag nagyon halvány.

Átlátszóság 4/5, Légkör 6/10, javul. A 6 mg, B 8,5 mg becslésem szerint. AB távolsága kb. 5-6". AB PA 313 fok.

A katalógus adatait megtekintve kiderült, hogy hatszoros rendszerrel van dolgom!

C tag nem látszik, a katalógus szerint 12,6 mg. A katalógus szerint 4,76 mg, B 6,95 mg, D 9,6 mg, E 8,65 mg, F 9,20 mg.

Becsléseim szerint AD PA 294 fok, AE PA 99 fok, AF PA 41 fok. A katalógus adatai szerint ezek rendre 286 fok, 100 fok, 41 fok. A katalógus szerint AC 71,6", AD 161,1", AE 268,6" és AF 333,8", mely értékek megfelelnek az észlelésemnek is, így könnyen sikerült beazonosítani az extra (általam eredetileg nem ismert) tagokat. Szeretem a többes rendszereket, mindig sok érdekességet tartogatnak.


STF 1919 - Serpens Caput szélénél

Már 26x-os nagyítással is jól látszik, szépen elkülönülnek a tagok. 52x-es nagyítással (LM=46') figyeltem meg először, majd néhány nap múlva (2012.07.27-én) 26x-os nagyítással is.

A színe enyhén sárgás, B nagyon enyhén kékes-zöldes. A kb. 8 mg, B pedig kb. 8,3 mg becslésem szerint. Alig-alig van fényességkülönbség. AB távolsága kb. 25". A csillagkörnyezet meglehetősen gazdag, fényes kísérők veszik körül. PA 5 fok. A katalógus adatai szerint A 6,71 mg, míg B 7,38 mg. AB 23,3" és PA 10 fok, melyek nagyjából megfelelnek az észlelésemnek.













STF 1864 - Bootes

130x nagyítás, LM=27'.

Gyönyörű, enyhén - alig észrevehetően - kék színe van mindkét tagnap, egyenlőtlen páros. Szépen bontja, gyönyörű kerek csillagoknak látszanak, bár a légkör újra romlik.

Mintha lenne egy C tag is, AC körülbelül 150-160", de nehéz megbecsülni, mivel elég halvány csillag, 10 mg-re becsülöm a fényességét. Még direkt látással épphogy látszik.

PA AB 102 fok, PA AC 165 fok. A katalógus adatai szerint A 4,88 mg, B 5,79 mg. C 10,63 mg a katalógus szerint, amelynél szerintem fényesebb! AB 5,4", AC 127". PA AB 111 fok, míg PA AC 163 fok.





Észlelések 2012.07.28 UT: 20:30-22:30-ig
130/650 SW, mint mindig... :-)

Az ég a Holdtól fényes, ezért a fényességek megállapítása nehéz, a csillagok halványabbnak látszanak. A légkör 3/10, elég rossz, néha elmosódik a kép is, párás az idő. Az átlátszóság jó, 5/5.


STF1838







130x nagyítás, LM 27'

Nagyon halványan látszik a páros és teljesen egyenlőnek tűnik a fényessége. A és B színe is fehér, nehéz eldönteni melyik A és melyik B. AB távolságát 8-9"-re becsülöm, PA-t 331 foknak. Az LM-ben egyetlen más csillag sem tűnik fel, elfordított látással sem.

A WDS adatai szerint A 7,47 mg, B 7,73 mg, AB távolsága 9,4" és a PA 335 fok.











STF 1835

130x nagyítás, LM 27'

Jellegzetes egymás mellett lévő 3 csillag egyik, könnyen felismerhető tagja (térkép alapján rögtön beazonosítható). A-t 7 mg, B-t 9 mg körülre becsülöm, egyenlőtlen pár, kb. 2 mg a különbség. Színük enyhén kékes. Az általam becsült PA 203 fok, AB távolsága 5-5,5".

A WDS adatai szerint A és BC párosról van szó. A fényessége 5,03 mg, BC fényessége 6,78 mg. A fényességkülönbséget jól becsültem. AB 6,0" és a PA 194 fok.









h228 Virgo (HJ 228)


52x nagyítás, LM 46'

Már 26x-os nagyítással is határozottan látszik kettős mivolta, de én váltottam a 12,5 mm-s Plössl-re, mert abban nagyon szépek, pontszerűek a csillagok. A és B is enyhén narancsos, kissé vöröses színű. A 7,5 mg, B 9,5 mg, becslésem szerint kb. 2 mg különbség van. PA 15 fok, a csillagkörnyezet igen szegény.

A WDS adatai szerint A 6,60 mg, míg B 8,99 mg. AB távolsága 70,1" és a PA 15 fok.










STF 1751
130x nagyítás, LM 27'
130x-os nagyításon, nem látszik semmi, elfordított látással sem. A WDS adatait nézve a páros nagyon egyenlőtlen, A 7,05 mg, B 10,27 mg, AB távolsága pedig 5,8". Ettől függetlenül úgy gondolom jobb légkör esetén talán elfordított látással látnom kellene B-t.


STF 1746
93x nagyítás, LM 37'
93x nagyítással nem látszik semmi, elfordított látással sem. A WDS szerint A 7,61 mg, B pedig 9,8 mg és AB távolsága 23", így ezt úgy gondolom látnom kellett volna ezzel a nagyítással. Talán legközelebb.


STF 2590

130x és 165x nagyítás - LM 27' és LM 19'

130x-os nagyításnál tojásdednek látom A-t. 165x-ös nagyítással pedig csíkszerű és időnként egymás mellett látszik két csillag, de nem különül el.

A és B fehér, max. 0,3 mg különbség van köztük, de inkább egyformának látszanak. Elfordított látással egy C tagot is látok, bizonytalanul északi irányban. AB becslésem szerint 1,5", AC pedig kb. 10".

A WDS adatait nézve nagyon érdekes az eredmény, mivel a B csillag a WDS szerint nem létezik, vagyis nincs 1,5"-re semmilyen csillag. Az általam C-nek észlelt tag a WDS szerinti  B. A 6,50 mg, B 10,31 mg, AB pedig 13,6". A PA 310 fok, az általam becsült PA pedig 338 fok (ez az eltérés azonban az elfordított látásból való bizonytalanságnak is betudható). A WDS szerint van C, D és E tagja is, melyek rendre 11,6, 12,2 és 13,5 mg-sek, érdekes módon nagyon közel a B taghoz (egy csoportban).

Megjegyzés: az interneten keresgélve sem találtam ilyen közeli párt ehhez a csillaghoz.
Referencia észlelés szükséges jobb égen.


STF2583 AQL
165x-ös nagyítással néha megnyúlik É-D-i, kb. 160-170 fokos irányban a csillag és tojásdednek látszik, de nem válnak el egymástól. A fényessége 6 mg körül van, és nem hiszem hogy lenne fényesség-különbség. Figyelembe véve a rossz légkört, kb. 1,5-1,8" lehet AB távolsága. A PA 160 fok körüli.

A WDS szerint A 6,34 mg, B 6,75 mg és AB 1,5". A PA 105 fok, legalább az irányultságot sikerült jól becsülnöm.


STT380









Észlelésem helyessége esetén ez egy tág pár, AB távolsága kb. 300". 93x-os nagyítással (LM 37') néztem. A és B is fehérek, A 7 mg körüli, míg B 9,2-9,5 mg körüli becslésem szerint. A csillagkörnyezet igen gazdag.

A WDS adatai alapján észlelésem nem helyes, mivel ez a páros nagyon szoros, 0,4". Hármas rendszer, azonban C fényessége mindössze 12,4 mg, melyet nem láthattam. Így ez az észlelés nem sikeres.











31 AQL

26x nagyítás, LM 129'

Szembeötlő páros, A narancsos, 6 mg körüli fényességű, B pedig elég halványnak tűnik, a színét nem tudom megállapítani, 9,5 mg körülinek tippelem.

Jellegzetes csillagkörnyezetben fekszenek, térkép alapján jól felismerhető. AB körülbelül 80" és 120" között lehet, ilyen nagy távolságnál nehezen tudom meghatározni. A WDS kódját nem találtam meg, de a Cambridge DSC szerint A 5,2 mg, B 8,7 mg és AB 100".

Az általam becsült PA 320 fok.







28 AQL, S717

26x-os nagyítással is szépen látszik, de én 52x nagyítással néztem, LM 46'.

Tág páros, A színe sárgás, 6,5 mg körüli, B 9,5 mg körüli, nagy a fényességkülönbség.

AB távolságát 60-70"-re becsülöm, A csillagkörnyezet viszonylag szegényes ahhoz képest, hogy az AQL-ben található.

Az általam becsült PA 196 fok.

A WDS adatai szerint ez egy hármas rendszer, ahol A 5,55 mg, B 9,02 mg, C pedig 13,04 mg (ez utóbbit nem láttam). AB 60,7", és a PA 174 fok. AC 73,6", PA 106 fok.






STF2489 AQL

130x, LM 27' Nagyon egyenlőtlen pár, alig látszik B elfordított látással. 165x-ös nagyításra váltottam LM 19', AB 7-8", A 6 mg, B 10 mg körülinek tűnik. A színe fehér. Az általam becsült PA 8 fok.

A WDS adatai alapján a fényességkülönbséget jól ítéltem meg, mert A 5,67 mg, míg B 9,30 mg. AB 8,2", és a PA 347 fok, amely tévedésem a nehezen láthatóságnak tudható be, de viszont az irányát jól állapítottam meg.










STTA 178 - AQL


26x, LM 129'

26x-os nagyítással jól látszó, tág páros. Egy látómezőben látszik az STF2489-el. A és B is narancsos, topázos színben pompázik.

AB távolságot 70" körülire becsülöm. A 6,5 mg, B pedig 7,5 mg körüli, a fényességkülönbség nem annyira nem, de határozott. Szép csillagkörnyezetben található. Az általam becsült PA 292 fok.

A WDS adatai szerint A 5,69 mg, míg B 7,64 mg. AB távolsága 89,9", és a PA 268 fok.

1 megjegyzés:

  1. Először is ismételten gratulálok a sok szép észleléshez (fiatalságomat idézi).
    A 31 Aql STT 588 néven katalogizált. Vigyázni kell az észlelésekkel, ugyanis nagy sajátmozgású csillag, majdnem 1"/év!

    További sok sikert: Porrima

    VálaszTörlés