2012. március 27., kedd

Annyi a kettőscsillag, mint égen a csillag

Márciusban végre megjött a várva várt jó idő. Egyéves amatőrcsillagász létemet mivel is ünnepelhettem volna méltóbban, minthogy rengeteget észleltem. Volt, hogy egymás után eddig három nap is jó idő volt (ami a téli hosszú rosszidős időszakok után már-már csodaszámba megy), én pedig rendületlenül és tántoríthatatlanul kettőscsillagokat észleltem, amíg még el nem tűnik az Orion csillagkép és a tőle nyugatre eső dolgok a látóhatárról (nekem ugyanis már kezd kevésbé jó helyre kerülni; persze azért másfelé is nézelődtem). Egy szó mint száz, lássuk az észleléseket szépen sorban:

2012.03.16. UT: 19:30 és UT 21:30 között
130/650 SW, 26x, 93x, 130x, 165x
Légkör: 7/10 (nagy nagyítással már kissé érezhető a légkör rezgése)
Átlátszóság: 3/5 (kissé fátyolos, itt-ott felhőzet vonul be)

STF 1103 (Canis Minor)

130x-os nagyítással (LM 27') néztem. A fehér, 7,12 mg fényességű, becslésem 7,0 mg volt, amikor megfigyeltem. B vörös színű, 8,64 mg, a becslésem 9,0 mg volt. A és B távolsága 4,1", ami megfelel az általam észlelteknek.
Egyenlőtlen fényességű páros, bár már 93x-os nagyítással is látszott, hogy kettős.
Az általam becsült PA 252°, a WDS szerinti pedig 244°.




STF 1182 (Canis Minor)

130x-os nagyítással (LM 27') figyelem meg. A 7,48 mg, én 8,0 mg-re becsültem. B 8,76 mg, én 9,5 mg-re becsültem, ami kissé eltér a katalógus adatoktól, de a színeltérések miatt belefér, hogy egyenlőtlennek látszik. A fehér, B narancsos színű. A és B távolsága 4,7", amely megfelel az általam megfigyelteknek. PA 62° a becslésem szerint, míg a katalógus szerint 74°. Az ég ekkor elkezdett befelhősödni.





Alpha Leo (Regulus), - ismertebb nevén 1158STFB 6AB.

26x-os nagyítással figyelem meg, mivel tudtam, hogy A és B viszonylag távol vannak egymástól.
A főcsillag maga kékes színű, a katalógus szerint 1,4 mg fényességű. A párja 8,2 mg, és 176" távolságra található 308°-ra a főcsillagtól. Sajnos valamilyen okból nem sikerült azonosítanom a társat, ezért ezt újra fogom észlelni. Azért rajz készült róla.






H V 63 (Leo)

93x-os nagyítással (LM 37') figyeltem meg. A sárgás színű, katalógus szerinti fényessége 7,47 mg. B csak elfordított látással látszott, amikor jobbra elpillantottam. A WDS szerint 9,5 mg, de én úgy gondolom annál kevésbé fényes, hiszen csak elfordított látással láttam. Későbbi (pl. SH 107-ről készült) észleléseim is alátámasztják becslésemet) A és B távolsága 49,5". Az általam becsült PA 360°, míg a katalógus szerinti 348°, ezért úgy gondolom hogy az adatoknak megfelelő csillagot figyeltem. Becslésem eltérése (12 fokkal) az elfordított látásból adódó tévedés lehet.

H VI 76 (Leo)

93x-os nagyítással figyeltem (LM 37'). A 3,56 mg, míg B mindössze 10,83 mg a katalógus adatai szerint. Kis nagyítással nem látszott kettősnek, A fénye nagyon erős. B csak elfordított látással látszott, és elsődleges becslésem szerint legalább 5 mg körüli fényességkülönbség volt. A és B távolsága 95,9". Az általam becsült PA 52°, ami csak 4 fokkal tér el a katalógusban található 48°-os adattól.






SH 107 (6 Leo)

93x-os nagyítással (LM 37') figyeltem meg. A 5,2 mg, vöröses-narancsos színe van. B 9,3 mg, halvány, talán fehéres, vagy kékes színű csillag. A és B távolsága 37". A becslésem szerinti PA 97°.
B csillag becslésem szerint legalább 3,5 mg-vel halványabb A-nál, ami meg is felel a katalógus értékeinek nagyjából. A vöröses-rozsdás színe már kis nagyítással is kiviláglik a csillagkörnyezetből.





H IV 47 (3 Leo)

93x-os nagyítással (LM 37') figyeltem meg. A 5,76 mg, vöröses-rozsdás színű, már már barnába hajló. B 11,12 mg, melyet elfordított látással is nagyon nehezen, azonban biztosan láttam. AB távolsága 25,2". A WDS szerinti PA 79°, becslésem szerinti pedig 58°. A WDS utolsó mérése 2011.








STF 1355 (Leo)

165x-ös nagyítással (LM 15') figyeltem meg. A 7,71 mg, B 7,76 mg fényességű. Szépen egymás mellett látszik a páros, nehéz eldönteni, hogy melyik A és melyik B, mivel fényességük nagyon hasonló, azonosnak tűnnek.
Mintha a színűk narancsos lenne, de nehéz eldönteni. A és B távolsága 1,8". PA a katalógus szerint 353°, becslésem szerint 4° (364°).
Az utolsó WDS mérés 2009.


STF 1348 (Leo)

165x-ös nagyítással (LM 15') figyeltem meg.
A fényessége 7,45 mg, B fényessége pedig 7,57 mg. Fehéres-sárgás színűek, meglehetősen egyenlő páros. Nehezen eldönthető, hogy melyik A és B. Néha összemosódnak a légkör zavara miatt, ilyenkor csíknak tűnnek. A és B távolsága 1,9". A WDS szerint PA 314°, a becslésem pedig 335°.




STF 1347 (Hydra)

93-os nagyítással (LM 37') figyeltem meg.
A fényessége 7,33 mg, becslésem szerint 8 mg. B fényessége pedig 8,26 mg, becslésem szerint 9 mg. A fényességkülönbség becslésem a katalógusnak megfelelő. Látható egy 9 mg körüli harmadik csillag is a látómezőben, de a WDS nem jelöli tagként.
A és B távolsága 21,2". PA a katalógus szerint 312 fok, becslésem szerint 320 fok.




HJ 2489 (Hydra)

93x-os nagyítással (LM 37') figyeltem meg.
A 3,85 mg, B 9,9 mg, C pedig 11,9 mg. C-t nem sikerült megfigyelni még elfordított látással sem sajnos. A és B távolsága a WDS szerint 20,3", de az észlelésem szerint ez a csillag legalább 100-110" távolságra található. PA 241° a WDS szerint, az én becslésem szerint pedig 245°. Lehetséges, hogy ez egy másik csillag, ugyanolyan PA távolságra. A WDS utolsó mérése 2008. Újra kell észlelnem.



2012.03.17-ei észleléseim
UT: 20:00 és 21:30 között.
130/650 SW, 93x, 130x, 165x
Légkör: 6/10, eléggé érezhető a rezgés, kissé párás a levegő.
Átlátszóság: 5/5, teljesen tiszta, felhőtlen az ég.


STF 654 (Orion)

165x-ös nagyítással (LM 15') figyeltem meg. A 4,62 mg, becslésem 6 mg volt. B 8,50 mg, becslésem 9 mg volt. C 11,43 mg, 185,3" távolságra az A csillagtól, de ezt nem sikerült megfigyelnem. A és B távolsága 6,9". A WDS szerinti PA 63 fok, azén becslésem 67 fok. Az utolsó WDS adatok AB tagokra 2007-esek, AC tagokra 2000-esek. A színe narancs.




STF 652 (Orion)

165x-ös nagyítással (LM 15') figyeltem meg. Nagyon bizonytalannak éreztem a légkört, kissé elmosódtak a csillagok időnként ekkora nagyításon. A 6,26 mg, narancsos színű. B 7,44 mg, kissé halványabb színű. Nem teljesen válik el az A tagtól, de látható kettős mivoltuk. A és B távolsága 1,6". PA 180 fok a WDS szerint. Az én becslésem szerint 188 fok, amivel a körülményekhez képest elégedett vagyok.


STF 630 (Orion) A-BC

93x-os nagyítással figyeltem meg. A látómező 37'. Már 26x-os nagyításnál is látszik, hogy kettős csillag, de 93x-os nagyításnál sokkal szebb a kép.
A 6,50 mg, fehér színű. Becslésem 7,0 mg volt. BC tag 7,71 mg, sárga színű. Becslésem 7,6 mg volt. A és BC távolsága 14,4". A WDS szerint megadott PA értéke 49 fok. Az általam becsült PA értéke 58 fok.







STF 627 (Orion)

93x-os nagyítással (LM 37') figyeltem meg. Nagyon szép, látrványos, egyenletes pár. Maximum 0,3 mg a fényességkülönbség becslésem szerint.
A katalógus szerint A 6,59 mg, B pedig 6,95 mg, enyhén sárgás színe van.
A és B távolsága 21,2". A katalógus szerinti PA 260 fok, az általam becsült PA 252 fok.







H V 83 (Pi-3 Ori)

93-os nagyítással (LM 37') figyeltem meg.
A színe narancs, nagyon fényes. Becslésem szerint 4,5 mg. A WDS szerinti fényessége 4,68 mg. B fényét nagyon elnyomja, de jobbra felfelé pillantva elfordított látással kb. 35-40"-ra ott van. B katalógus szerinti fényessége 9,18 mg.
A és B távolsága 20,3". A WDS szerinti PA 128 fok. Becslésem szerint 180 fokra van a csillag, de mivel csak elfordított látással láttam elképzelhető, hogy kissé máshol van a becsléseimhez képest.


STT 90 (Orion)

165x-ös nagyítással figyeltem meg, az LM 15'. Nagyon nehezen jött, bár a két csillagot bontotta, elnyúltnak látszottak időnként. A fókuszt eltekerve a korong formák szépen egymás mellé kerültek. A fényessége 7,04 mg, B fényessége 9,00 mg. Szerintem nincs ekkora fényesség különbség a két csillag között. A és B távolsága 1,8". Becslésem szerint a PA 2 fok (azaz 362), a WDS szerint pedig 340 fok.



STF 924 (20 Gem)

26x-os nagyítással figyeltem meg, LM 129'.
Kis nagyítással is jól látszó, viszonylag egyenletes fényű pár. Nagyon szép a csillagkörnyezet és fényük között a különbség kb. 0,3 mg.
A és B is sárgás színű. A kissé erősebb színű, narancsba hajló talán.
A 6,31 mg, B 6,88 mg.
A és B távolsága 20,2". A becsült PA 211 fok, amely pontosan megegyezik a WDS adatával :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése