2011. április 14., csütörtök

Gassendi kráter a Holdon

Tegnap végre nem esett az eső és nem fújt a szél 200 km / h-s sebességgel, így ki tudtam menni Szaturnuszt és Holdat nézni.

Persze az időjárás tegnap sem volt valami kezdvező. Először is nagyon hideg volt, úgyhogy rögtön visszajöttem egy plusz pulóverért. Szerintem körülbelül 5 fok lehetett kint. A kezeim eléggé le is fagytak. Másrészt pedig azért elég felhős volt az ég, például a Szaturnuszt csak 5-6 percig tudtam nézni, utána teljesen eltakarták a felhők a környékét.

A Hold esetén azért nagyobb szerencsém volt, kaptam ajándékba az időjárástól fél órát, amíg tiszta volt a Hold előtt az ég. Kinéztem magamnak egy krátert ami tetszett és elkezdtem lerajzolni. A fél órán át amíg néztem szerencsére az árnyékok sem nagyon változtak. Bár sajnos a légkör nem volt valami kedvező, időnként remegett, hullámzott, olyan volt, mintha "poros" lenne a levegő, amin átnézek.

Aztán fél óra elteltével (éppen amikor nagyjából fel tudtam rajzolni a vázlatomat a kráterről) vastag felhők úsztak be a Hold elé. Azért a vázlatból és emlékezetemből igyekeztem kihozni a legtöbbet, majd miután végeztem megnéztem a térképet, hogy melyik kráter lehetett ez. Mostmár figyelembe vettem az irányokat is, és mivel a Hold bal alsó féltekéről rajzoltam, viszonylag hamar meg is találtam kráteremet.

Itt van némi leírás is a kráterről a wikipédián:
http://en.wikipedia.org/wiki/Gassendi_(crater)

2 megjegyzés:

  1. Gratulálok nektek a bloghoz, nagyon élvezetes olvasmány, ha nem bánjátok felvenném az oldalt a linkjeim közé!

    Dharma

    http:\\arcadia.blog.hu

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Köszönöm szépen a gratulációt.
    Természetesen kiteheted az oldal linkjét, és cserébe én is szívesen kiteszem a tiédet.

    hanee

    VálaszTörlés