2011. április 1., péntek

Orion-köd és Szaturnusz

Szerencsére ma jobb idő volt mint tegnap, ezért természetesen az este nagy részét kint töltöttem/tük. Lili is nézelődött picit (bár főleg inkább a binokulárral nézegette a szomszéd házakat és a környéket), és Ákos is kiszabadult egy kicsit Szaturnuszt nézni, valamint a fényképezőgéppel kisérletezni :) Sajnos az utóbbi sikertelen volt, lévén nincsenek megfelelő eszközeink a fotózáshoz, de örülök neki hogy lelkes, és kint tölt a távcső mellett egy kis időt. Olyan jó érzés megosztani vele az egészet.

A mai tervem az volt, hogy megnézem az Orion-köd-öt, mivel már nemsokára nem lesz megfelelően látható. Így itt volt az alkalom, először megkerestem a 25 mm-es okulárral, majd átraktam a 10-est és jött a "Wáóóó!" élmény. Szépen kibontotta a csillagokat és a körülöttük lévő ködöt. Gyorsan vittem is a vázlatfüzetet meg a ceruzát és szorgosan rajzolgattam amit látok.

Később vacsora után még kimentem külön megnézni a Szaturnuszt is és a holdjait. Most három holdot is láttam, a Titan-t, Rhea-t és a Lapetust egy kicsit távolabb a többitől. Érdekes, hogy Ákos azt mondta ő egy másikat látott valahol távolabb, ami nem a Lapetus volt. Próbáltuk megnézni Stelláriumban hogy mit láthatott, de sajnos nem jöttünk rá. Minden esetre érdekes látni, hogy a holdak elmozdultak a tegnapi rajzhoz képest. Még az is lehet, hogy figyelni fogom a mozgásukat egy ideig :)

2 megjegyzés:

  1. Stellárium esetében figyeljetek oda, hogy a távcső forgatja a képet. célszerű bekapcsolni a stelláriumban a kör alakú látómezőt és forgatni a képet, hogy megegyezzen a távcsőben látottakkal.
    Sokat tud segíteni...

    VálaszTörlés
  2. azt hiszem a Lapetus az inkább Iapetus lesz. egyébként csodásak a rajzok, hangulatosak a leírások, csak így tovább, gratula! :D

    VálaszTörlés