2011. június 12., vasárnap

Napfoltok nyomában

Az utóbbi egy hétben megint nem kedvezett az idő bármiféle megfigyeléshez, de azért a Nap most sem hagyott cserben.

Tegnap volt az I. Napészlelő találkozó a Polarisban, ahol azon felül hogy belenézhettem több H-Alfa naptávcsőbe, sok emberrel találkoztam és nem utolsó sorban egy rövidke előadást is tartottam a kistávcsöves napészlelésről, illetve a napfoltok rajzolásáról. Szerintem nagyon jól sikerült az egész esemény, tanultam is új dolgokat. Azok kedvéért akik nem vettek részt a találkozón, majd írok egy cikket is az előadásomról.

Illetve ismét lefelé csúsztam a lejtőn, ugyanis egyre inkább tudom, hogy miért is szeretnék egy naptávcsövet. Megelégednék egy 35-ös Lunt-tal is :-)

Sikerült felszerelnünk az óragépet Eperkére, bár volt vele némi kis fennakadás, ugyanis Ákosnak sikerült rossz méretű elemet vennie. De úgy felhúzta magát ezen, hogy fogta és összekötötte a négy elemet és rászerelte az óragép elemtartójának a kimenetére, szóval működik. Kipróbáltam ma napnézegetés közben, de úgy néz ki nem sikerült jól pólusra állnom a távcsővel. Az R.A tengelyen  szépen követte a napkorongot, de a deklinációs tengelyen néha utána kellett kicsit állítani. Majd este újból próbálkozom.

Viszont Eperke kapott ajándékba egy matricát, mondhatni önarcképet. Így már extra egyedi a távcsövem :-)

És végül de nem utolsó sorban a Nap mai helyzetéről:

Sajnos most nem ajándékozott meg túl sok folttal a Nap, gyakorlatilag csak két alig észrevehető méretű folt van rajta, viszont a nagyobbik legalább érdekes, mert három aprócska foltból áll, amik egy vonalban vannak egymással. Viszont két fáklyamező is látszik, az egyik a nyugati, a másik a keleti szélén, gyakorlatilag egymással és a foltokkal is egyvonalban, nagyon érdekes.

Íme a mai Nap rajza:

2 megjegyzés:

  1. Lelkesítő volt az előadás, és a rajzok előtt le a kalappal. Grat
    km

    VálaszTörlés
  2. Kedves KM!

    Köszönöm szépen, remélem lesz eredménye, és egyre többen figyelik és rajzolják majd a napfoltokat :-)

    Judit

    VálaszTörlés