2011. június 18., szombat

Holdfogyatkozás - 2011. június 15.

Már napokkal előbb elkezdtem készülni a Holdfogyatkozásra, így nagy betűkkel, mert igaz ami igaz, még soha életemben nem láttam egyet sem. Napfogyatkozást láttam már, de azt sem "profi-amatőr" műszerekkel, hiszen 1999-ben még egy binokulárom sem volt, csak a két szép szemem.

Előző nap, kedden kimentem és beállítottam Eperkét és addig játszottam az óragéppel, amíg sikerült szinte tökéletesen beállítanom, úgy hogy csak nagyon kicsit kellett időnként utána állítani. Be is jelöltem gyorsan az erkélyen, hogy hova kell tenni az állványt legközelebb. Miközben a Holdat nézegettem eszembe ötlött, hogy milyen jó lenne, ha eltérnék a megszokottól, és amellett hogy nem is fotózok, nem fogok beállni a sorba és nem a különböző mérésekre fogok hangsúlyt fektetni, hanem az esemény pontos végigkövetésére és esetlegesen egy sorozatrajz készítésére, időm függvényében. Csináltam is néhány vázlatot még ott a távcső mellett, a telihold látványáról, ezzel is készülve másnapra, hogy ezeket a vázlatokat felhasználhassam. Bejelöltem a "tengerek" helyzetét, és próbáltam kicsit megtanulni a nagyobb, jobban látható kráterek elhelyezkedését, hogy azok alapján könnyen megtaláljam a kisebbeket is egy térkép segítségével.

Szerdán egész nap nagyon változó idő volt, délután az is kétséges volt, hogy nem lesz egy csodálatos vihar ami eltörli a terveket és lehetetlenné teszi az esti nézelődést (még az eső is esett napközben többször is), de szerencsére ahogy esteledett úgy kezdett kitisztulni az ég, és bár végig voltak felhők az égen, szerencsére a látványt nem zavarták, sőt idővel egyre jobb lett az átlátszóság is. 20:00 körül kipakoltam a távcsövet, binokulárt, rajzeszközöket, jegyzetfüzetet, észlelő-ásványvizet, beállítottam mindent a megfelelő helyre és vártam.

Binokulárral kezdtem a megfigyelésemet, részben mivel ez nyújtotta a legszebb színű látványt, részben pedig mert a távcsövet ilyen alacsonyra nem tudtam állítani az erkélyről.

20:30: Elkezdtem nézegetni a közeli házak tetejét, és figyelem, hogy mikor bukkan fel a Hold a házak felett. Az ég a korábbi rossz idő ellenére nem rossz, bár a láthatóság közepes.

20:48: Felbukkan a házak tetejénél két kémény között a narancssárga korong egy része. Még picit várni kell, hogy az egész látható legyen, de nagyon izgalmas volt megpillantani.

21:00: Kilépett a házak mögül és gyönyörű, sötét narancs színben pompázik. Már több, mint a felét eltakarja a Föld árnyéka. Az ég enyhén felhős, de a légkör jónak tűnik. A teljes holdkorong vonala majdnem teljesen látszik körben, érdekes elnyújtott formában. Érdekes módon a fény-árnyék határ nem egyenes, inkább kráterekkel és hegyvonulatokkal határoltnak tűnik.




21:13 - 21:15: A Holdat érdekes formában takarja el az rányék, a szélein enyhe fényesség érzékelhető, majdnem körben. A láthatóság úgy javul, ahogy sötétedik. A teljes holdkorong sötét rozsda színű az árnyékosabb részen és narancs színű a fényesebb részen, ahogy jön feljebb a déli égbolton.








21:20-21:23: A fogyatkozás már majdnem teljes, már csak egy kicsi rész van fényben, aminek a közepén érdekességként egy fényesebb kráternyi méretű pont megfigyelhető.
Ahogy egyre jobban eltakarja az árnyék a Holdat és sötétedik az égbolt, az árnyékban lévő részeken is látszani kezdenek nagyobb foltos területek (a tengerek) és a Hold színe átváltott sötét rozsdába.

21:23-ra már éppen csak az a fényes kis pont fénylik a holdkoron szélén.



21:25: Meredten figyeltem néhány percen át a Holdat, hogy mikor takarja el teljesen az árnyék. Nehéz megállapítani a különbséget amikor az csak hajszálnyi, de úgy láttam, hogy a teljes holdkorong 21:24-kor lépett be az árnyékba. Így a teljes árnyékban figyelve a színe nagyon sötét narancsnak, inkább vörösesnek hat. A horizont irányában, dél-keletre sötétebbnek látszik, ami valószínűleg a horizonthoz közeli rossz légkörnek is köszönhető. A foltos területeket egyre nehézkesebb kivenni, összemosódottnak látszanak. Szabad szemmel egy elmosódott sarló szerű alak látszik az égbolton.


21:28: A korong egyre inkább sötétedik annak ellenére is mostmár, hogy a égbolt is sötétedik. Részleteket már nem tudtam kivenni a korongon, inkább csak elmosódott foltokat. Az alfa Bootes szépen látszott az égen.

21:36 - 21:42: Egyre sötétebb a korong, bár első ránézésre ugyanolyannak látszik, mint 10 perccel ezelőtt. Azonban az ég is sötétedik, ezért a relatív fényessége változatlannak tűnik. Még mindig majdnem a teljes körvonala látható, leszámítva az alsó egy-ötödöt, ami alig-alig elkülöníthető az égbolt sötétjétől.. (bár a fényszennezés mellett kérdéses, hogy inkább világosától?) Már a Szaturnusz is látszik szabad szemmel.





21:50: Látszólag ismét semmi változás nem történt, ahogyan sötétedik, úgy sötétül el a Holdkorong is, így egyformának tűnik a fényessége a néhány perccel ezelőttihez képest. Szabad szemmel egy halovány lángvörös foltnak tűnik az égen. A horizont közeli átlátszóság közepes, a légkör a városból eredő fényszennyezést leszámítva elég jó. A szúnyogok megérkeztek és találtam egy 5 centiméteres bogarat az erkélyen. Szerencsére már eltávozott az élők sorából.

22:00: Mostmár az ég sötétedéséhez képest is láthatóan egyre sötétebb a holdkorong. A teljes látómezőben (10x) feltűnt néhány csillag is, melyek fényesebbnek látszanak körülbelül 1 mg-vel a teljes holdkorongnál. A színe egyre barnásabb, talán leginkább a sötét rozsdavörös kifejezés felel meg neki. Szabad szemmel az Alfa Bootis 2-2,5 mg-vel tűnik fényesebbnek, és az Alfa Virginis-hez hasonlónak tűnik a fényessége, talán annál 0,5 mg-vel halványabb, de nehezen megállapítható a szín- és méretkülönbségek miatt.





22:05: Már 3 szúnyogcsípést sikerült begyűjtenem. Egyre inkább csak a határvonala látszik a korongnak, és az észak-keleti részén megint kezd elmosódottá válni a mintázata. A színe egyre sötétebb vörös.

22:08: Már egyre sötétedik, lassan belép a teljes árnyékba.

22:10: Szabad szemmel már alig-alig látszik, sötét barna színű koronggá változott.





22:15- 22:20: Szabad szemmel alig kivehető, egyre sötétedik. Olyan, mintha lenne egy jóval sötétebb korong is a Holdon, ami - ahogy sötétül - kicsit összeszűkül. Ez a korong a hold dél-nyugati része felé esik inkább, mint középre. Lassan az egész Hold körvonala szépen látszik emiatt a külön életet élő árnyék miatt. 22:15-kor volt a legsötétebb totalitásban.



22:23: Nagyon érdekes hatású a látvány, mintha átlátszó narancs színű fóliát ragasztottak volna az égre, és mögüle egy halvány lámpa fénye világítana át.

22:30: Átváltottam a 130/650-es műszerre, mert elég magasra került már a korong ahhoz, hogy az erkélyről ráállítsam. Óragép bekapcsolva. Fordított képre figyelni! (szerk: az ezutáni rajzok is egyenes állásúak).
Az átlátszóság gyér, 2/5-ös, a légkör egész jó, 4/5-ös.

22:35: Nagyon jópofa, világosabb a széle két oldalon, északi és észak-keleti irányban, de nem teljesen egyenletesen.

22:37: Szabad szemmel is láthatóan világosodni kezd a korong. Lassan-lassan halvány részletek kezdenek látszani rajta.







22:42: A szélétől befelé kezd lassan kivilágosodni a korong. Egyre több részlet mutatkozik, és megint kezd narancsos lenni a színe, szabad szemmel már eléri, meghaladja az Alfa Virginis fényességét, az Alfa Bootisnál pedig kb. 1-1,5 mg-vel halványabb.

22:44: A tetejénél kezd lassan sárgulni, fakulni a színe, ahogy egyre feljebb kerül az égen.




22:48: Egyre inkább kezd textúrája lenni, és ahogy felfelé kilép a teljes árnyékból, egyre több részlet látszik is rajta. Kezd kitisztulni kicsit a légkör is, ami nagyon kedvez a megfigyelésnek. Színe átváltott halvány sárga, narancs és szürke egyvelegére, egyre gyönyörűbb a látványa.






22:52: A félárnyékba lépett 1/3 részben, most a leggyönyörűbb a színe. A felső része gyönyörű citromsárga, és világosodik, az alsóbb része pedig a narancs minden árnyalatában izzik, illetve Déli irányba szürkéssé sötétedik. Az Aristarchus kráter láthatóan fénylik rajta.







22:56: Átváltottam 65x nagyításra (10 mm-es Super Barium okulárral), amibe az egész holdkorong kényelmesen belefér, de mégis több részletet tudok vele megfigyelni. Érdekes, hogy a binokulárban volt a legszebb a látvány és ahogy növelem a nagyítást a részletek és a látvány fordítottan arányosak.
A színe amúgy is kezd fakulni ahogy egyre magasabbra kerül az égen, és fényesedik. Egyre több részlet látszik a fényben úszva, az Aristarchus kráter  fényesebb mint a széle, egy fényes pontnak látszik itt is.

Fényessége egyre erősödik, az Alfa Bootis már csak 0,5 mg-vel fényesebb szabad szemmel nézve. A légkör jól láthatóan hullámzik a fényesebb széle körül.


23:02 Kezdenek fényes foltok derengeni a Graimaldi környékén, a korong keleti szélén.

23:04: Kezdődik a kilépés. Rettenetesen remeg a légkör.
Már sokkal több részlet kezd látszani a Holdon. Az Aristarchus kráter fényesen világít. Déli irányban a kedvencem, a Gassendi kráter pont a fény-árnyék határára került és jól kivehető volt.




23:15: Ahogy halad az árnyék, a fényesebb részén még mindig narancs színű a hold (és igazából sajtból is van). A légkör nagyon hullámzó, 2/5-ös, de azért egyes részletek jól kivehetőek. A Tycho kráter környékén kezdenek feltűnni a becsapódás jelei, az elnyúlt "vonalak", melyek világosabbnak szoktak tűnni még a teliholdon is. Fölötte halványan látszik a Wemer, a fényes részén pedig jól kivehető a Gassendi és környéke, valamint az Aristarchus és környéke. A Mare Serenitatis jól elkülöníthetően sötétebb és az Aristoteles is külön látszik.
Ahogy halad le róla az rányék egy sötétebb árnyék is szinte elkülöníthetően látható a nyugati szélen.


23:20: A légkör kicsit kezd javulni, de még mindig nem az igazi. Egyre részletesebben láthatóak a Tycho "karjai", és feltűnt a Copernicus is és a Mare Imbrium szélén lévő nagyobb kráterek körben. Érdekességképp most figyelhető meg először, hogy egyes kráterek - melyek belül sötétebbnek látszanak - széle fényes, már-már világít körben, mintha egy fehér gyűrűt tettek volna rá körben.







23:30: Már csak enyhén narancsos a színe, de még mindig "színes"-nek hat az egész látvány. Ott ahol az árnyék már elhaladt róla továbbra is fényesedik kicsit, így a széle már-már világít. A Tycho részletei nagyon szépen kivehetőek már, az árnyék határa majdnem elérte, és már ott is kivehetőek részletek, ahol lehaladt az árnyék. A sötétebb árnyékos rész már csak alig-alig figyelhető meg a nyugati szélen, lehaladásával az árnyékban lévő területen is több részlet látszik. Már teljesen jól kivehető a Mare Tranquillitatis és Mare Serenitatis is. A Montes Apenninus részletei is kezdenek látszani, ahogy szépen áthalad rajza az árnyék. a Ptolemaeus - Alphonsus - Arzachel hármast sajnos nem sikerült kivennem még, pedig kerestem. 


23:40: Bár a légkör sokat javult, az árnyék határa sehol sem látszik élesnek, mindenhol kicsit elmosódott. A sötét árnyék már majdnem teljesen levonult róla. A Tycho részletei csodálatosak, levonult róla az árnyék teljesen és láthatóvá váltak mellette a kisebb kráterek is. A Clavius is jól kivehető, illetve a Pitatus vonalai és az annak környékén lévő kisebb kráterek. Sok kráter úgy fénylik, mintha csak egy fehér kics pont vagy folt lenne a Hold felszínén, de vannak olyanok is, emelyeknek a szélén enyhe árnyék látható, vagy jól kivehető körvonalai vannak (például a Posidonius a Mare Serenitatis felső részén). A Coprnikus "karjai" is jól láthatóvá váltak, valamint a Kepler és az Archimedes részletei is.


23:50: Sötétebb árnyék már nincs a holdkorongon, és már a széle felé halad az árnyék "maradéka" is. Újabb részletek már csak ezen a környéken jönnek: A Tycho továbbra is gyönyörűen látszik, a Mare Tranquillitatis szélein szépen láthatóak részletek, talán a Plinius kráter lehet az, amelyiknek egy kis "karja" nyúlik felfele fénylően. Az árnyékos részen is látható néhány kráter részlet, a Teophilus épp az árnyék határán van. Sajnos annak megállapítása hogy melyik krátereket látom ezen a részen egyre nehezebb, hiszen pont a legkráteresebb részről vonul le az árnyék a déli részen.
Ezután az árnyék szépen lassan levonult a teljes holdkorongról 00:04-re, több részletet nem mutatva. Lassan levetkőzte narancsos-citromos gúnyáját is és átváltott szokásos halvány szürke "teliholdas" színére, hogy tovább kísérje éjszakáinkat.


Animáció (kattints a képre, hogy látható legyen):



1 megjegyzés: