2011. július 26., kedd

Napfoltok nyomában - főképp felhőkön innen

Lehet, hogy lottóznom kellene. Kivártam azt az 5 percet (na jó, túlzok 15 percet), amikor látszódott valami a Napból a felhők mögül. Igaz olyan szinte tökéletes láthatóság, amikor nem volt semmi a napkorong előtt, csak 5 percen át volt, utána küzdöttem a fátyolfelhőkkel, kisebb-nagyobb mértékben.

Viszont megérte ismét, mert a tegnapi alig-alig foltokból bizony lett valami. A tegnap még északi irányban elhelyezkedő nagyon aprócska foltok tovább haladtak nyugati irányban, a két kicsike folt megnőtt és keletkezett melléjük két nagyon halvány szürke színű foltocska is.

A keleti peremen lévő csoport is láthatóan beljebb jött, nagyobb lett, a fáklyamezővel egyetemben, amiben elhelyezkednek. Most már nem csak négy, hanem inkább 8 elkülöníthető részletből áll, hasonlóan elnyúlva, mint tegnap. Emellett egészen a korong szélén látható volt egy újabb csoport, ami most jön befelé, jelenleg két elnyúlt részletből áll, amiből a széléhez közelebb lévő halványnak, szürkének látszik csak, a belül lévőben pedig 2 umbrát tudtam elkülöníteni. Ez a csoport szintén fáklyamezőben ül, ami igen jól kivehető.

Sajnos más fáklyamezőket nem sikerült kivennem, mert mire ezeket a foltokat berajzoltam teljesen eltakarta a Napot a felhőzet, így muszáj volt abbahagynom a megfigyelést.

Minden esetre a két rajzot egymás mellé téve, nagyon szépen látszik a változás tegnap óta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése