2011. július 6., szerda

Atlas és Hercules kráterek

Tegnap rossz voltam. Bevallom bűneimet mindenkinek. Elmentem ecsetet venni, de a vége egy pasztell készlet lett (no meg ecset persze). Szánom bánom bűneimet, de le volt értékelve 50%-kal a készlet. Majd legfeljebb nem eszek :-)

Tegnap ki is próbáltam mindjárt az új készletet, először kicsit azt sem tudtam hogyan fogjak neki a dolognak, mivel megszoktam hogy a grafittal csak keménységek vannak, hát itt meg minden puha és porlik, és a színekkel kell variálni és keverni őket, ráadásul egymáson, papíron.

Szerencsém volt este, mivel a Hold szépen látszott már szinte sötétedés előtt, szürkületkor, és az utóbbi időhez képest az idő is jó volt (bár a légkör remegős volt kissé).

Végigpásztáztam a holdsarlót és megakadt a szemem az Atlas és a mellette lévő Hercules krátereken. Nagyon szépen néztek ki, ahogy a nap megvilágította oldalról a kráterek szélét.

Az Atlas fölött egy régebbi kráter nyomai is láthatók, amely halványan, de kivehető. Az alja már "leszakadt", talán későbbi kráterbecsapódások nyomán, de így is érdekes látványt nyújtott. A Hercules kráter kicsit kisebb, a déli szélén egy kerek kicsi kráter belenyúlt épp ott, ahol az rányékos része volt, ez egy érdekes fül szerű ábrázatot adott neki. A közepén egy kisebb kiemelkedés van, és a belső része sötétebbnek hat, ami talán annak köszönhető, hogy a nyugati fal szerintem elég magas lehet (vagy maga a kráter belseje mélyebb), és széles, ami jól látszik abból hogy a fehér fény milyen széles azon a szélén, illetve hogy a kráter körül csipkéződés figyelhető meg. At Atlas maga sokkal érdekesebb látvány, egy igazi zsiráf. Először is, három fényesebb folt is látható a kráter belsejében, a legkisebb a déli pereménél, kettő pedig a középső kiemelkedéstől kissé dél-keletre. Közöttük sötétebb folt. A belső részénél az észeki, észak-nyugati része szintén sötétebb a kráternek, ami igen érdekessé teszi. A közepén lévő kiemelkedés kissé nagyobb, fél kráter szerű. A két kráter között amolyan csipkés "hegygerinc" húzódik, ami csak kissé emelkedhet ki a felszínről - relatíve, mivel nem annyira sötét, mint a kráterek egyes részei, de azért jól kivehető, határozott. A kráterek körül még kisebb, apró kráterek is megfigyelhetők, illetve szintén érdekessé teszi az Atlas-t, hogy a keleti szélén egy hosszasan elnyúló fényesebb folt, valamint egy kisebb lekerekített, elnyújtott háromszög alaku folt húzódik mellette. Ezek szinte fehéren fénylettek a távcsőben.

Megjegyzés: a leírásom a valós irányokat veszik figyelembe, de a rajz fordított állású, ahogy a távcsőben láttam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése