2011. augusztus 28., vasárnap

Hétvégi napfoltok

Valahogy úgy tűnik mostanában nincs szerencsém az időjárással. Szombaton egész nap hétágra sütött a nap, kánikula volt, rökkenő hőség, így megvártam a délutánt, amikor már lejebb van a Nap és kevésbé éget, hogy ne égjek szénné öt perc után a kreol bőrömmel az erkélyen.

Mire kipakoltam persze vastag felhőréteg takarta el az eget (de előtte közel s távol nem volt egyetlen felhőfoszlány sem egész nap!). Nagyon nehezen, közel egy óra leforgása alatt sikerült megfigyelnem így a foltokat, és mindennek tetejében a színszűrőimet sem tudtam kipróbálni rendesen, hiszen csupa felhő volt az ég, a kicsi lukakon keresztül próbáltam megfigyelni a foltokat.

Így is sikerült, szerencsémre amikor kis nagyításon néztem, még nagyon jól látszódtak a részletek (akkor kezdődött a felhősödés), még a fáklyamezőket is látni lehetett 26x-os nagyításon. Így legalább már azt tudtam, hogy mit figyeljek a napkorong melyik részén. Szerencsémre a legkör legalább jó volt, így amikor jött pár másodperc tisztulás rászegeztem minden idegszálamat a látványra. A nyugati peremnél egy elég méretes fáklyamező látható, illetve egy kicsike folt, ez el is tűnt másnapra, és csak a fáklyamezőből maradt egy nagyon kicsi.

A közepétől enyhén déli irányban látható volt három aprócska folt, amelyből kettő szinte egy, azaz eléggé egymásba értek. Alattuk nem sokkal az északi irányban szintén hasonló három apró foltocska volt, szinte a tükörképe az előzőnek. A keleti perem irányában pedig két nagyobb folt található, melyből a kijjebb lévő nagyon érdekes, a penumbra kissé kettévált, és körülötte fáklyamező is megfigylehető.

Következő nap is kimentem, már egy picit korábban, négy óra körül, mert szerencsére kicsit hült a levegő és nem volt már annyira nagy kánikula. Amint kicuccoltam és a távcsövet a Napra irányítottam, elkezdtek felhők úszkálni előtte. Azt gondoltam, hogy ilyen is csak velem történhet, egész nap süt a nap, kiteszem a lábamat a távcsővel és beborul... de szerencsére ennyire nem babrált ki velem az időjárás, a felhők elúsztak és utána jól látható volt a napkorong. Most kicsit a légkör rosszabb volt mint előző nap, 130x-os nagyítást már nem engedte (csak "szétkenődött" minden).

A tegnap még a nyugati peremen lévő folt kiment a képből és már csak a fáklyamező vége látszik. A közepétől felfelé lévő foltocskák felszívódtak, semmi nem látszott a helyükön, a lejebb lévők is kisebbek lettek és észak-nyugati irányba mozogtak. A két nagyobb folt viszont megnőtt kissé, és a peremhez közelebbi foltnál a fáklyamező erőteljesebben látható volt.

Meglepetésként új csoport jelent meg a keleti peremnél, egy szép, kerek lukakat tartalmazó fáklyamezővel. Itt két kisebb foltot sikerült megfigyelnem.

Bizonytalan, de mintha láttam volna; a dél-nyugati peremen is van egy kisebb fáklyamező. Berajzoltam ezt is, bár ebben nem voltam 100%-ig biztos.

Minden esetre legalább tudtam tesztelni a színszűrőket, a sárgával és a zölddel is megnéztem a foltokat. Továbbra is azt tapasztaltam, hogy valamennyit szűrnek a légkör zavarán és mindkettő kissé kiemeli a foltokat és a fáklyamezőket. A zöldet jobbnak találom kissé, de igazság szerint a vége felé egyre inkább zavarodott lett a légkör és nyilván mindent ez sem szűr ki. Még többször fogom tesztelgetni őket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése