2011. március 6., vasárnap

Napocska foltocskák

Ebéd után felszereltem Baltazárra a hiper-szuper napvédő kütyüt és a Csillagatlasz, egy üres lap, egy ceruza, valamint egy radír társaságában kivonultam az erkélyre Napot figyelni. A Csillagatlasz jelen esetben a kemény alátámasztást hivatott szolgálni a papír alá. Mivel ma elég jó idő van már, nem fáztam attól sem, hogy kiültem a jó öreg kemping székbe.

Sajnos a napot ma hol kisebb, hol nagyobb felhők takargatják, így elég sok türelem kellett a megfigyeléséhez. Nagyon szép volt egyébként az is, ahogy a vékonyabb felhőrétegek haladtak körülötte és előtte, mert ahol eléggé világosan ragyotott, ott a felhők vonalai is jól láthatóak voltak. Így két tisztább időszak között a felhőket nézegettem és - ahogy gyerekkoromban - mindenféle formákat képzeltem beléjük.  Még egy üldögélő angyalka alakot felfedeztem bennük :)

Szerencsém volt, mert volt néhány rövidebb olyan időszak, amikor a Nap teljesen tisztán ragyotott az égen (egyébként 90%-ban volt előtte valamilyen ködszerű fátyolfelhő akkor is, amikor a nagyobb felhúk elvonultak, így ilyenkor hiába tekergettem a fókuszt, mindig homályos maradt kicsit).

Lerajzoltam a napfoltok mai állapotát, ahogy én láttam. Mintha a felső részén lévő napfoltok tegnap óta távolodtak volna egymástól és közöttük egy újabb picike folt jelent meg, így a felső részen lévő foltcsoport kicsit nyújtottabb formájú lett. Körülöttük és még picikét nyújtottan lefelé halvány elszíneződést láttam. A jobb oldalán lévő nagyobb foltcsoportot tegnap nem sikerült elég alaposan megfigyelnem és akkor csak két foltot véltem látni, de a mai türelmem meghozta a gyümölcsét: egy kis pillangó szerű forma sejlik fel, aminek a felső része picit nagyobb és a közepén is mintha valami foltocska lenne, bár inkább halványabb foltszerűségnek láttam.

Az alján mintha valamilyen elszíneződés lenne, de azt akárhogy néztem, nem tudtam kivenni pontosan. Talán ott is kialakulnak valamilyen foltok :)

Lili is megnézte, majd lerajzolta a Napocskát:

1 megjegyzés:

  1. Az a helyzet, hogy a Lili rajza sokkal jobb: a valóság lényegét ragadja meg, míg mi leragadunk az amúgy kiváló kalapok rajzolásánál, a csukott és nyitott óriáskígyók helyett.
    Z

    VálaszTörlés